DSC_0297-min

 

– Ádám Sándor

A Paksi Atomerőműben való szakmai gyakorlat számomra nagyon sokat adott, ezért is jelentkeztem 2018-ban már másodszor a Diákhálózat és a Magyar Villamos Művek Zrt., által meghirdetett programra. Többen gondolhatnák, hogy egy ilyen programon való többszöri részvétel már nem tud az embernek annyi újat és hasznosat adni, mint amennyit az első alkalom tud. A szakmai gyakorlat keretén belül két hét alatt általános átlátást kapunk az erőmű működésével kapcsolatban, annak szakmai megoldásairól, amely az átlagember számára nem érhető el. A gyakorlat második felében pedig a szakirányultságunknak megfelelő szakemberekkel dolgozhatunk együtt konkrét problémákon.  Az ország legkimagaslóbb mérnökei, fizikusai, informatikusai dolgoznak itt azért, hogy egy egész ország áramellátása biztonságosan és megbízhatóan történjen az év minden napján. Ennek a szakmai tudásnak a megismeréséhez kerülhettünk egy kicsit közelebb a szakmai gyakorlat által, amely számomra, mint leendő villamosmérnöknek kiemelten fontos. Számtalan helyre, épületegységbe vezettek el bennünket, ahol saját bőrünkön megtapasztalhattuk milyen kihívásokkal és feladatokkal néznek szembe az ott dolgozó szakemberek. Óriási odafigyelést és összhangot igényel egy ilyen erőmű működtetése. Ennek az összhangnak mi is részeseivé váltunk, amikor áthaladtunk az első biztonsági ellenőrzésen. Az erőmű technikai szempontból való megismerésén túl a gyakorlat betekintést nyújtott az egyes szervezeti egységek működésébe is. Ezen tapasztalatok sokat segíthetnek akár a saját vállalkozásunk létrehozásában és irányításában is. A szakmai programok mellett természetesen jutott idő a kikapcsolódásra is, így a hétvégén Balatonfüredre látogattunk el, ahol az erőmű saját szállodájában és rekreációs központjában pihenhettünk, majd egy hét múlva Budapesten töltöttük a hétvégét. Ezen kiruccanások mellett minden délutánra jutott valamilyen program Paks környékén. A szakmai délelőttök után többek között ellátogattunk Kecskemétre gokartozni, megtekintettük kerékpáron a Duna partot, vagy éppen kipróbáltuk a sárkányhajózást. Amit mindenképp meg kell említenem az az, hogy a szakmai gyakorlat alatt olyan ellátást és odafigyelést kaptunk, amely azt gondolom nem sok helyen adatik meg gyakornokoknak. Ezért is, de elsősorban a szakmai ismeretek, tapasztalatok bővítéséért erősen ajánlom ezt a gyakorlatot mindenkinek, akik STEM (Science, Technology, Engineering and Mathematics) területén folytatják tanulmányaikat. 


Szólj hozzá!

Your email address will not be published. Required fields are marked *