JAIK-rgb

A József Attila Ifjúsági Klub (JAIK) 1964-ben alakult, Kajla Júlia álmodta meg a szervezetet. 1991-ben rövid időre ugyan, de megszűnt a diákszervezet. Ezt követően a pozsonyi diákok érdekvédelmét a Diákhálózat vállalta fel, amely azóta is ernyőszervezetünkként működik. A mai József Attila Ifjúsági Klub 2008-ban alakult újra. Bár Pozsonyban többszörös generációváltás történt, 20 év távlatában is volt igény Szlovákia szívében a magyar ajkú közösségépítésre. A régiek, a JAIK „öregdiákjai” mosolygó szívvel emlékeznek vissza a Pozsonyban töltött éveikre, és a „klubos” időszakukra. Ők még így hívták egymást, magukat „klubosok”. Van is mire emlékezni, hiszen aktív szervezői voltunk a Nyári Ifjúsági Táboroknak (mai értelemben vett Gombaszögi Nyári Tábor, valamint a Gímesi Művelődési és Gólyatábor), a Honismereti Kerékpártúráknak és a szlovákiai magyar klubmozgalomnak.

A József Attila Ifjúsági Klub elsődleges célja, egy aktív magyar egyetemistákból, diákokból álló közösség kiépítése, amiben bárki jól érezheti magát. Szeretnénk a múltjához méltó JAIK-ot, ami nem csak a magyarbuli szervezésével foglalkozik, hanem különféle kulturális programokkal, előadásokkal, beszélgetőestekkel, filmklubbal, író-olvasó találkozóval, kiállításokkal, színdarabokkal, sport programokkal színesíti a pozsonyi magyar diákság életét. Egy olyan JAIK-ot, ami újra fogalommá érne, amiről az összetartozás jut a diákok eszébe, egy olyan kis közösséget, melynek szívesen a tagjaivá válnának.

Ahogy elődeink, mi is szervezői vagyunk a Gombaszögi Nyári Tábornak, és a Diákhálózat többi tagszervezetével együtt oroszlánrészt vállalunk a Gímesi Művelődési és Gólyatábor szervezésében, amely a mi kis gólyafészkünk, házitáborunk. Itt fogadjuk először, találkozunk még gólyaként a jövendőbeli JAIK-osokkal, akik majd hozzánk hasonló elszántsággal viszik tovább az örökségünket. Hiszen aki egyszer dzsaikos dzsúli volt, mindig az is marad. Legyen mindenki JAIK-os, mert annak olyan jó lenni, hogy csuda!

VárosPozsony
RövidítésJAIK
Alapítás éve1964