Az Ady Endre Diákkör a Diákhálózat legrégebben alakult tagszervezete. A Prágában tanuló magyar ifjúságot tömöríti magában már több mint hatvan éve. Feladata felkarolni és támogatni az új környezetükkel ismerkedő egyetemistákat, majd a tanulmányaik végeztével segítse elhelyezkedésüket akár szülőföldjükön, akár Csehországban. Az AED kultúrprogramokat szervez a lelkes prágai magyar diákságnak és a cseh fővárosban élő magyaroknak, akiket érdekel egy-egy előadás, színház, koncert, kiállítás, buli, bál vagy egyéb szabadidős tevékenység. A szervezet a bő hatvan éve alatt rengeteget változott, mind tagjainak létszáma, mind a programok tekintetében. Évek óta növekedik a rendezvények és az azokon résztvevők száma is.
Az AED elsődleges célja, hogy összehozza azokat a magyarokat, főként diákokat Prágában, akik szeretik a jó társaságot és akiknek fontos a magyar kultúra ápolása, illetve a magyarság megőrzése Csehország szívében. Az akadémiai évet rendszerint egy szemeszternyitó sörözés indítja, majd az ősz javában felavatják a fiatal gólyákat a hagyományos “krónika-fejbevágással” és a “féllábon kancsóból ivással“. December elején pedig, mint sok más tagszervezet, Mikulásbulit is tartanak. Az év legnagyobb eseménye mégis a Márciusi Mulatságok hétvégéje, amellyel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékét igyekeznek ápolni. Ha ez még nem lenne elég, áprilisban a kultúra kap fontos szerepet az Áprilisi Kulturális Napok rendezvénysorozat keretén belül, mely során táncházat, színházi előadásokat, slampoetry estet és egyéb érdekes programokat szervez az AED csapata.
Az AED – sportszerető szervezet lévén - foci- és squashbajnokságot is rendez. A Rimet kupa, avagy az AED által szervezett focibajnokság minden évben nyár kezdetén kerül megrendezésre egy közös gulyásfőzéssel összekapcsolva. A rendszeres programok közé tartoznak az útibeszámolók, illetve az Őrizem A serED, ahol a fiatalok igyekeznek Prága lehető legtöbb sörét megízlelni egy remek társaságban. Gyakran szerveződnek egyszeri előadások, koncertek vagy filmvetítések is.
Az AED, hogy odafigyeljen a prágai diákság lelki fejlődésére is, a Prágai Magyar Katolikus Plébániával karöltve minden szemeszterben tart egy szemeszternyitó és egy szemeszterzáró szentmisét, mely egy közös agapéval zárul. A tagok igyekeznek bemutatni tevékenységüket és kapcsolatot teremteni a jövőbeli prágai magyar diákokkal, melyre a Gyere Prágába fiatal remek lehetőséget nyújt. A program másod- és harmadéves középiskolásokat invitál Prágába egy pályázat nyereményeként. A látogatás által a leendő egyetemistáknak még felvételük előtt lehetőségük nyílik megismerni a helyi diákéletet.
Web: https://aed.cz/